A következő drasztikus meglepetés a házban ért.
Itt fogant meg bennem a visszavonhatatlan menekülés vágya is. Most már egyértelműen egy abszurd állásinterjúról beszélhettünk. Valódi ismerkedés nem, vagy alig történt, kettőnkről szinte nem is esett szó, csak a végzendő feladatomra koncentrált.
Egy órácskát eltöltöttünk a számítógép előtt.
— Látja, kedves Fruzsina, ez itt a virtuális gagyi bolt. Amit itt lát, azt kinn megnézheti majd mindjárt a maga valóságában is abban az alumínium garázsban, ami az udvaron áll. Ezeket a cuccokat a lomtalanításkor szedem össze, vannak embereim mindenfelé, ők gyűjtik be, tőlük veszem fillérekért, és eladom jó pénzért.
— Erről vannak elképzeléseim, mert mióta a panel lakótelepen élek, nyaranta látom, hogyan működik ez a rendszer. A lomtalanítás előtt egy nappal már elfoglalják a stratégiai helyeket a kisebbség illusztris képviselői, onnan kezdve a beavatatlannak kuss, mert minden használható kacatért ölre mennek. Emlékszem, tavaly kis híján megvertek, amikor az egyik háztól át akartam menni a másikig, és közben utamban állt egy virágállvány. A fószer azt hitte, magamnak akarom a kincset, ültő helyéből ugrott rám kérdezés nélkül.
— Akkor nem kell bemutatnom a helyzetet. A cuccokat idehozom, katalogizálom, felteszem a netre, jönnek az ajánlatok, a legjobbnak eladom. Ezt a munkát kellene elvégezni helyettem, többek között ezt csinálta az élettársam is, aki most elment.
Remek perspektíva. Naphosszat gubbasztani az ablaktalan kóterben, majd a változatosság kedvéért csiszatolni az isten tudja honnan származó, szennyezett, okádék, többnyire gusztustalan tárgyakat. Amit eddig láttam, abból egyetlen darabhoz sem éreztem kedvet, pedig gyerekként tudok lelkesedni egy szép üvegkupak iránt is, hogy egyébről ne is beszéljek.
Ezt követően terepszemlét tartottunk a materiális gagyi boltban. Frenetikus volt a hatás, pedig alapvetően a lelkem egy darabja vonzódik a turkálók és a bolhapiacok világához. A párválasztás e lehetősége egyre jobban távolodott tőlem.
Mire átnézte a levelezést, az is eldőlt, hogy másnap sem utazunk sehova. Éreztem, hogy ha itt ér a másnap, már én intézhetem a napi forgalmat. Mivel a perspektíva erőteljes és azonnali menekülésre késztetett, fogtam a motyómat és leléptem.
A pasinak eldurrant az agya, láthatóan nem így képzelte az estét, nekem viszont nem volt affinitásom se a barlanghoz, se az isten tudja mikor cserélt ágyneműhöz, se az egy éjszakás kalandokhoz. Mert az egyértelmű volt, hogy ebből kapcsolat sosem lesz. Neki olyan élettársra volt szüksége, aki itt lakik vele együtt és bonyolítja a lomi-boltot meg ganézza a munkásszállásokat, én pedig egy estét sem akartam a vakond tanyán eltölteni.
Az még meg kell jegyeznem, hogy a vakond tanyán belül volt egy „tisztaszoba”, ahol makulátlan rend volt, és volt az az odú, ahol vendéglátóm aludt. No, az megért egy misét. Az ágynemű magától el tudott volna menni a mosógépig, pedig a hölgy csak egy hete lépett le.
Itt tetőzött bennem a pánik.
A pasi nem volt udvariatlan, fogcsikorgatva tartotta magát az ígéretéhez, és még azt sem kérdezte meg, hogy miért akarok hazamenni. Nyilván egyértelmű volt. Attól a perctől, ahogy közöltem távozási szándékomat, még a buszmegállóig sem akaródzott neki kikísérni, pedig ehhez kénytelen voltam ragaszkodni, mert idefelé jövet elvesztettem a fonalat a tájékozódásban, a további sokkoló élmények pedig nem segítettek szokásos talpraesettségem visszanyerésében.
Nagy nehezen erőt vett magán, fölvett egy pulóvert, megmutatta a megállót, és szó nélkül hagyta ott az induló buszt velem együtt.
Egészen elképesztő volt, hogy valaki, aki ilyen vagyonnal rendelkezik, képes legyen egy ablaktalan odúban, természetes fény nélkül leélni az életét. Egy vagyon volt ott a szobákban, és nem hiszem, hogy az előtte álló nagy ház bérleti díja kenyérre kellett. Saját bevallása szerint csak a lomizásból egy hónap alatt négyszázezer forint hasznot tett zsebre.
Bár semmi személyesről nem beszélgettünk, egészen biztos voltam benne, hogy a kettőnk értékrendje, életszemlélete köszönőviszonyban sincs egymással, ezért minden további kommunikációt értelmetlennek tartottam annak ellenére, hogy a férfi személye, modora, kulturáltsága semmi kívánnivalót nem hagyott maga után. Azzal is egyet tudok érteni fenntartás nélkül, hogy valaki egy kapcsolattal egyben a közös munka feltételeit is megteremtse. Nem ezzel volt problémám. De azt mindennél biztosabban állíthatom, hogy abban a lakásban és azzal a munkával rövid úton kitört volna rajtam a gyógyíthatatlan depresszió minden jellemző tünete.
vége
A könyvet megtalálod a
www.gyongyok-szavak.hu felületén!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: