Gyöngyök & Szavak

HONEY ÚJ RUHÁJA

Sütke az utóbbi egy évben igencsak kigömbölyödött. Ennek alapvetően az ivartalanítási műtét , no meg  a téli időszak kevesebb mozgása  az oka, de az is elképzelhető, hogy az eszemadta vesztére ebben is rám akar hasonlítani…

Ha így van, ugyancsak bánhatja, mert rossz idők járnak rá, alapos fogyókúrába kezdtünk. (A baj csupán az, hogy én terrorizálom őt, de engem nem korlátoz senki, az önfegyelemről meg ne sokat beszéljünk.)

A meseszép kutyaruhácskák így sem vesznek kárba. Néhány hónapja szert tettünk egy kis máltai barátnőre, aki mindössze 1,30 kg, így aztán Sütke minden  mosásban összement  ruháját örökölni tudja.

Hozzá került ez a bájos, színátmenetes fonalból kötött ünneplős módi is, ami a rendhagyó kötésmintakönyv megjelenésekor még nem létezett, így a modellek közé sem kerülhetett be. Vízparti kiserdőbe fölöttébb haszontalan, anyával reprezentálni azonban szédületes. Lássuk be, Dóri és Honey igazán gyönyörű!

Ha még szeretnél szép kutyaruhácskákat látni, esetleg meg is kötnéd őket, akkor látogass el a www.gyongyok-szavak.hu honlapra, ahol az Egy sima, egy fordított című könyvem modelljeit is megtalálod! 

Májustól időmilliomos leszek (végre valóban nyugdíjba megyek), így boldogan vállalom kutyaruhácskák kötését is!

DSC_0096

Dóri és Honey

 

 

DSC_0071

Szép vagyok? Honey ünnepi díszben.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!